uabooks.top

TÓTH ÁRPÁD

(1886-1928)

Tóth Árpádot, a Nyugat folyóirat köré csoportosult költők egyik legkiválóbbját sokáig, sokan artisz-tikus formabűvésznek, a cizellált, finom formaötvözetek mesterének emlegették, korlátozó értelemben. Pedig költészete is ékes bizonyság arra, hogy a játékos formák, a stílusbukfencek, a költői artistamutatványok mögött mennyi meleg emberség, élettartalom, boldogságvágy lappang: a rokonszenves, kedves egyéniség varázsa. Ő a magány, a lemondás költője. Életműve a legegységesebb. Egész lírai termésére rányomta bélyegét a mérhetetlen nyomor határát súroló szegénység és a súlyos tüdőbetegség.

ÉLETÚTJA

Gyermekkora • 1886. április 15-én született Aradon (ma Románia), de Debrecenben töltötte gyermekkorát. Édesapja, Tóth András műkedvelő szobrász, kőfaragó mester volt, művészi ambícióit azonban nehéz anyagi helyzete miatt nem tudta kibontakoztatni. Talán épp ezért támogatta fia művészi pályáját. Már gyermekként meglepő ügyességgel rajzolgatott, festegetett, s ezért apja úgy határozott, hogy reáliskolába íratja. 1904-ben színjeles eredménnyel érettségizett. Az érettségi után még egy évet otthon töltött, kiegészítő érettségi vizsgára készült latinból és görögből.

Pesten • 1905 őszén beiratkozott a pesti egyetem bölcsésztudományi karának magyar-francia szakára. Kosztolányival, Babitsosai együtt látogatta a Négyesy-féle stílusgyakorlatokat. Egyetemi tanulmányait a család anyagi gondjai miatt azonban nem fejezhette be, így a tanári oklevelet sem szerezhette meg. 1909 tavaszán visszaköltözött Debrecenbe, és újságírással kereste a kenyerét. 1913-ban újra Pestre költözött - és a szanatóriumi kezelések kivételével - ott élt.

Házassága • 1911-ben ismerkedett meg élete egyetlen nagy szerelmével, későbbi feleségével, a tizenhét esztendős Lichtmann Annával, aki kezdő tisztviselő volt Debrecenben. Szegénységük miatt csak évek múlva, 1917-ben köthettek házasságot, s ehhez is Hatvány Lajos segítő támogatását kellett igénybe venniük.

1920. május 20-án született leányuk, Tóth Eszter, aki maga is költő és műfordító lett, értékes emlékezéseket írt apjáról.

A háború éveiben • A háborús izgalmak is nagyon megviselték egészségét, rontottak állapotán, mely időnként komoly aggodalomra adott okot. 1915-ben, majd 1916-ban hónapokat töltött Újtátrafüreden és Tátra-házán, s a szanatóriumi kezelések tetemes összegét Hatvány Lajos állta. Tóth Árpád rövid életébe a szerelem és a családi élet harmóniája lopott be mégis valami boldogságot. Kicsi gyermekébe vetett bizakodása olda-

ni tudta pesszimista hangulatát. A kislány nyiladozó értelme, tehetsége, rajzkészsége valósággal elragadta.

A háborús összeomlás után egy ideig állás nélkül maradt. A trianoni békediktátum után megrendült, úgy érezte a nemzet sorsa kilátástalanná vált. Csak 1921 őszén jutott álláshoz, Az Est című lap meghívta munkatársai közé. Az újságírói robot azonban kimerítette, egyre terhesebbnek érezte ezt a munkát, s mind gyakrabban szorult kezelésre, szanatóriumi kúrákra, hegyvidéki levegőre.

Halála • Élete utolsó évtizedeiben háttérbe szorulása az irodalomban fokozta magányosságát. A Nyugat alig közölt egy-egy költeményt tőle. 1928-ban az egyik budapesti szanatóriumban kezeltette magát. November 7-re virradó éjjel halt meg. Mindössze negyvenkét évet élt.

MUNKÁSSÁGA

Korán jelentkező tüdőbaja gátolta pályájának kibontakozását, de a XX. századi magyar líra megújítói közt van Tóth Árpád is, aki szintén virtuóz formaművésznek bizonyult. Ő a magány és világfájdalom költője. Költészetének alaphangja a bágyadt, tehetetlen lemondás, az állandó és testetlen szomorúság, az emberi árvaságba való elmerülés fájdalma. Betegsége, az egyetemi álmokkal való leszámolás, az apai művészkarrierhez fűződő ábrándok szétfoszlása, az elszigeteltség és a szegénység váltotta ki lírájából a csüggedt szemlélődést. Az élet minden durva érintésére rezignált mélabúval válaszolt, s versei jórészt személyes érdekű vallomások, elégiák.

Költészetének jellemzői • Költészete a legegyneműbb, ami korántsem jelent egyformaságot. Lírájának tárgyi világa egyszerű (hétköznapi dolgok, mindennapi tárgyak, külső és belső terek). A metaforikusán, szimbolikusan megjelenített tárgyi világ képei összekapcsolódnak e világ szemlélésével, az örök kívülállással, a lírai én szinte teljes cselekvésnélküliségével. A magány, az eleve lemondás határozzák meg a költemények hangulatát, ugyanakkor el is gyönyörködtetnek a világ apró részleteinek szépségével. Költői egyénisége kialakulásában döntő szerepet játszottak azok a hatások, amelyek a személyiségét életútja során érték. Tóth Árpád sem azért lett a magány és a világfájdalom költője, mert erre való hajlammal született, hanem azért, mert személyes sorsa szerencsétlenül alakult. Művészetére az impresszionizmus nyomta rá bélyegét, versei gazdagok képekben, hasonlatokban, jelzőkben. Kedvelte a klasszikus műfajokat, formákat (pl. elégia, szonett). Korai versei közül a legjellemzőbbek egyike az 1908-ban írt Meddő órán. A kilencsornyi költemény olyan lírai önarckép, amelyből árad a magányérzés, a lemondás és nyomorúságos helyzetének tudata.

Első korszaka (1907-1913) • Korai verseiben általánosságban tipikus szerkesztési mód érvényesül. Java részükből kiolvasható az érzelmi feszültség állandó növekedése, amely általában teljes reménytelenségben

vagy éppen a halál gondolatában tetőződik. E verseiben a képzet- és képanyag sajátos egységet teremt. Erősítik ezt az egységet a nyelvi, sti-láris és versformái eszközök. Szókincse elüt elődeiétől, de kortársaiétól is. E szókincs sajátossága meghittségében rejlik. Yerselésében a jambus uralkodik.

Életében mindössze három verseskötete jelent meg. 1913 áprilisában látott napvilágot az első, a Hajnali szerenád a Nyugat kiadásában. Hat esztendő verstermésének javát, 43 költeményt gyűjtöttek össze benne. Ezek a versek az ember megválthatatlanságából fakadó szenvedést és a szépség menedékül szolgáló bensőséges világát jelenítik meg.

Második korszaka (1914-1919) • Második korszakának költészete határozott szemléleti emelkedést mutat. E szemléleti fejlődés a Csokonaihoz intézett Invokáció ban és A Rubinszárnyú Cherubhoz című versében jelentkezik. Költői elmélyülésének folyamata a világháború szenvedéseinek ismeretében meggyorsult. Háborús verseit a pacifizmus¹ jellemzi, mint a kor haladó polgári költőiét általában. Az egyetemes emberi bú énekeseként állott a béke oldalára.

A külső-belső pusztulás súlyos tényei közt írja meg Elégia egy rekettyebokorhoz című költeményét. Ez a nagy vers a teljes reménytelenség és a halál víziójával lázit a háború ellen. Második alkotói korszakában a természet ábrázolása, mely az első versekben képzőművészeti ihletésű rutint sejtett, most reálisabb, hitelesebb. Szerelmi költészetében alábbhagy az erotizmus túlzott heve, az újabb szerelmi költészet hűsebb, személytelenebb.

Második kötete, melyet Hatványnak dedikált, 1917 áprilisában hagyta el a nyomdát Lomha gályán címmel. 35 verset tartalmaz. Költői világa itt már kitágult, figyelme a való világ felé fordult. Csökkent a versek díszítettsége, a személyesség mellett már a mélyebb, filozofikusabb általánosítások is megjelentek.

Harmadik korszaka (1920-1928) • Ekkor fordította le Oscar Wilde A readingi /egyház balladája című művét. Harmadik, s életében utolsó verseskötete 1921. december elején jelent meg (1922-es dátummal): Az öröm illan, mely mindössze 29 verset tartalmaz. Az egyéni bánat kifejezését itt már az egyetemes emberi fájdalmak megszólaltatása váltotta fel. Lényegesen változott Tóth Árpád formahasználata ezekben az években. Az életmű talán legszebb darabjai ekkor születtek.

Utolsó kötetének megjelenését - Lélektől lélekig — már nem érte meg. 1928 végén került ki a nyomdából. Ezt a könyvét még saját maga rendezte sajtó alá, s maga is korrigálta. Ez a legterjedelmesebb verseskötete: 59 alkotás található benne. Viszonylag nagyszámú vers maradt hagyatékban is, olyanok, amelyek nem kerültek bele köteteibe. Utolsó kötete arról tanúskodik, költészete leegyszerűsödött, elmélyült.

Bár Tóth Árpád költészete talán könnyebben érthető, értelmezhető, mint pályatársaié, és homogénebb is, a magyar líra XX. századi megújulásában nagy szerepe volt. A szépség utáni vágyakozása, szeretetigénye olyan örök, egyetemes emberi vágyak, melyek minden olvasóban élnek.

Kritikus és műfordító • Kiemelkedő Tóth Árpád kritikusi és műfordítói tevékenysége. Recenzióiban, bírálataiban, előszavaiban, cikkeiben elsősorban a kortárs irodalommal foglalkozott. Legjobb műfordítóink egyike. Rendkívüli formahűség jellemezte. Az európai irodalom XVIII-XIX. századi prózáját és költészetét ültette át magyar nyelvre. Fordított Goethétől, Flaubert-től, de lefordította Baudelaire egy teljes kötetét is. A fordítások költészetére is visszahatottak. Leginkább az angol romantika (Byron, Shelley, Keats, Poe) és a francia szimbolizmus mestereinek (Baudelaire, Verlaine, Rimbaud) költészete hatott művészetére. Műfordításait 1923-ban külön kötetben gyűjtötte össze Örök virágok címmel.

Körúti hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok,

S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék,

Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja:

Minden üvegre száz napocska hullt,

S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény millióm karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szíttá be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,

Csak a színek víg pacsirtái zengtek:

Egy kirakatban lila dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott Sínjén villamos jajdult ki a térre:

Nappal lett, indult a józan robot,

S már nem látták, a Nap még mint dobott Arany csókot egy munkáslány kezére...

Amit a műről tudnod kell

A Körúti hajnal színhelye újdonság a magyar költészetben. Tóth Árpád elsők között énekelte meg a nagyvárosi tájat. Régebben csak az érintetlen természetet, a régi dicsőségre emlékeztető várromokat vagy a betyárok látogatta csárdákat énekelték meg a költők. Tóth Árpád érdeme, hogy a szürke és barátságtalan kőrengetegben felfedezi a szépséget. Megjeleníti a budapesti tájat: a boltokat, a söprögető embereket, a tűzfalakat, az utcák szennyes aszfaltját, a csenevész akácot, a villamost - és így tovább.

Keletkezése • 1923-ban írta Tóth Árpád a verset. Az Est május 20-i számában jelent meg. Élményalapja egy valóságosan is megélt budapesti „hajnali varázs". Műfaja: életkép. Típusa: tájvers. Címe: minőségjelzős szószerkezet, időpontot és helyszínt nevez meg.

Témája • A pesti utca reggele. A vers a napkeltét örökíti meg a kora hajnali szürkülettől a Nap felragyogásáig. A hajnal természeti jelenség, mely az ember által létrehozott várost is megszépíti. A költő az átváltozás pillanatát ragadja meg, amelyben a homályos, szürke városkép mintegy varázsütésre megszínesedik és életre kel.

Szerkezete • A nagyvárosi hajnal három időmozzanatát mutatja be:

1. vsz.: még félig éjszakai állapotot idéz. Szürkeség, riasztó hangulat, az alvó, kihalt város képe, színtelensége rossz, kellemetlen érzést kelt. Á hajnal vak és szennyes, a boltok Üveges szemmel aludtak, olyanok, mint a mozdulatlanságba dermedt halottak. Az utca vad kővidék, ahol még az utcaseprők (vicék) is álmosan, lomhán mozognak, s szinte félelemkel-tőek, lassú dsinnekhez és rosszkedvű koboldokhoz hasonlítanak.

2-4. vsz.: Egyszerre, hirtelen változik meg az utca képe. Bekövetkezik a hajnal varázslata. A nagyvárosi környezetben nem a horizonton, csak két csupasz tűzfal között, de megjelenik a Végtelen Fény, a hajnali égbolt első sugara. Az aranyló sugarakat gurulni látja a költő, mintha szilárd anyagok volnának. Elönt mindent a fény, életre kel a szürke világ, a fény-árnyék ellentéte, játéka során megjelennek fokozatosan a színek: a zöld, a fehér, a lila, amelyek zenei motívumokkal olvadnak össze: a színek víg pacsirtái zengtek, a nyakkendő a kirakatban lila dalra fakadt. A színes hajnali átváltozás csak egy szempillantásig tart. A költő szinte megállítja a pillanatot, hogy hosszan elgyönyörködjünk benne: Bűvölten állt az utca. A negyedik szakaszban a színek még dalolnak, de aztán az életre kelt színek boldog kórusát földi hangok kezdik elnyomni. A harangok tompán megkondulnak.

5. vsz.: a nagyváros durva hangjai harsannak fel: gyársziréna, villamoscsikorgás. Ezzel a varázs elmúlik. Minden mozgásba jön, kivilágosodik, kezdődik az új nap, a lélektelen, fárasztó robot, s újra fájni kezd az élet. Az utolsó két sorban tetőződik be a hajnali varázslat. A sietős emberek észre sem vették az átváltozás gyönyörű pillanatát, de a költői képzelet megörökíti a csodát: a Nap még arany csókot dob egy

munkáslány kezére. Ezt a jelenetet csak a költő látja, hiszen a képzeletében játszódik le. Ebben a megszemélyesítésben találkozik a valóság és a képzelet: a földi szépség és az égi ragyogás.

A vers a valóságban naponta bekövetkező varázslatot ragadja meg művészi érzékenységgel.

Költői kifejezőeszközök, alakzatok • Különösen gyakoriak a versben a megszemélyesítések, szinesztéziák, metaforák, a fokozás, allite-ráció, hasonlat. Verselése: 5 soros strófák, 10-11 szótagos sorok váltják egymást, melyek jambikus lejtésűek. Rímképlete: a b a a b. Impresszionista stílusban íródott.

Üzenete • Meg kell találni a pillanatokban a szépséget, így válhat lenyűgözővé egy ébredő város, a hajnal csodája rohanó világunkban.

1. Mely részletek mutatják be a nagyvárosi tájat? 2. Milyennek látjuk a pesti utcákat a vers elején? 3. Hogyan változik ez a táj a második szakaszban? 4. Sorold fel a versben szereplő fényhatásokat! 5. Milyen részletekben szépül meg a város? Hol találkozik a földi és égi szépség? 6. Szerinted szereti-e a költő a nagyvárost, vagy nem? Indokold válaszodat!

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út.

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata.

Fény lett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szívembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, Vagy áldott csipkebokor drága tested, Melyben egy isten szállt a földre le,

S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,

Es percek mentek, ezredévek jöttek -Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S áléit pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

Amit a műről tudnod kell

Az életörömöt, a melegséget, a szépséget a korszak lírájában csak a szerelmes versek képviselik. A hitvesi költészet egyik legszebb darabja a magyar irodalomban az Esti sugárkoszorú.

Keletkezése • 1923-ban írta Tóth Árpád, a Lélektől lélekig című posztumusz kötetben jelent meg. A költemény szövege sehol sem árulja el, de tudnunk kell, hogy feleségéhez, Lichtmann Annához írta a költő házasságuk hatodik évében. Műfaja: szerelmi óda, a hitvesi költészet típusába tartozik, de hangulatlíra is, mert az alkonyat varázsát örökítette meg. Címe: a mű belső idejére és központi motívumára, egy esti fénysugárból keletkező koszorúra utal. Ez azonban már az első versszakban átlényegül nem földi, nem evilági sugárkoszorúvá: glóriává, azaz a középkori szentek feje fölött látható dicsfénnyé.

Témája • A szeretett nő dicsérete. A félhomályban a szemlélődő költő istennőnek látja szerelmét. A Biblia szerint Mózes próféta látta égő csipkebokor alakjában megjelenni Istent, mielőtt kőbe véste törvényeit. A költő a feleségét azzal ajándékozza meg, hogy isteni sorba emeli.

Alapmotívumok • Az esti park képei: hamvas út, árnyak, sötét lomb, alkony; biblikus motívumok: áldott csipkebokor, perc és ezredév.

Szerkezete • A vers szervezőelve kettős. Egyik az allegória (egész művön végigvonuló metaforarendszer értelmében), a másik az ezzel összefüggő részletező késleltetés. A vers szerkezetét a három versszak könnyen felismerhető építkezése: látvány - látomás - látvány határozza meg. Ez a szerkezeti ív segít kimondani a szerelmi vallomást.

1. vsz.: látvány: létrejön a vers alaphelyzete, a park szemlélése al-konyatkor. Az alkonyi derengésben minden másként viselkedik, mint a nappali megvilágításban. Az út hamvassá válik, az árnyékok testet öltve zuhannak át a parkon, s a lemenő nap utolsót lobbanó fényével sugárkoszorút fon a kedves hajába. Mintha a dolgok lelke válna érzékelhetővé: A dolgok esti lélekvándorlása régi, vallásos hitet idéz, mely szerint a dolgoknak külön lelke vagy eszméje van, melyet csak különleges pillanatokban képes az ember megragadni. Tóth Árpád a rendkívüli hangulatban ezekkel a jelképekkel sejteti meg a dolgok mélyebb értelmét.

2. vsz.: látomás: a szakasz kezdetén az előző versszak hangsúlyos szinesztéziája ismétlődik (Illattá és csenddé), a strófa mintegy felveszi az előző fonalát. Ez a nyolc sor az előző versszakban megrajzolt kép értelmezése, jelentésének gazdagítása. Az első szakaszban a szeretett nő alakjára játszott rá a szerző egy átszellemített természeti képet, itt továbblép. Á megszólított átkerül a szent szférába. Az illat titkok illatává, a csend a béke égi csendjévé lényegül át, s mindkettő mennyei fényben ragyog. Aztán kibuggyan a rajongó vallomás: És jó volt élni, mint ahogy soha. Az elragadtatott boldogság önkéntelen megnyilatkozása ez, s aki ezt a rajongó boldogságot adta, már nem földi lény, hanem a bibliai

égő csipkebokorban megjelenő isten, túlvilági lélek. A szerelem valami léten túli létbe, testetlen égi érzésbe váltott át.

3. vsz.: látvány: az utolsó szakasz a lírai én önértelmezésével indul: Igézve álltam.../ És percek mentek, ezredévek jöttek. Ezt a bénultságot a megszólított, a szeretett nő oldja fel Egyszerre csak megfogtad a kezem.... Ez a költemény valódi csúcspontja, az óda kezdetétől késlelteti vallomás himnikus kiáradása. A kézérintésre a földöntúli rajongás kiegészül a legszebb földi érzéssel, két ember szerelmi boldogságával. Ez az érzés az égi és földi, lelki és testi szerelem egységét fejezi ki. A verset a leghétköznapibb, de itt mégis a legemelkedettebb, legünnepélyesebb vallomás zárja: a mennyire szeretlek! - éteri magasságokba emelkedik.

Költői kifejezőeszközök • Szinesztéziák, metafora, megszemélyesítés, hasonlatok, jelzős szerkezetek, ismétlések, enjambement-ok, halmozás, alliteráció. Verselése: ötöd és hatodfeles jambusokból álló nyolcsoros strófák. Négysoronként keresztrím: ababcdcd. Impresszionista-szimbolista stílusban íródott. Hangulata himnikus, meghitt.

Üzenete • Tóth Árpád költészetében ritkán csendül fel ilyen tisztán az életöröm, a boldogság, a tökéletes harmónia hangja. A szerelemérzés olyan megvilágosodást hoz az ünnepélyes hangulatba, mint a vallásos embernek az Isten közelsége. Ez az érzés azonban - most már túl a varázslaton, a látomáson - visszavezeti az életbe, a valóságba, mely egy pillanatra hihetetlennek tűnt. Mégis a földi érzést, a valóst, az igazit hangsúlyozza a költő, mely a legnagyobb és legvarázslatosabb élménynyel ajándékozza meg a szerelmes férfit a nagyszerű pillanatban.

1. A magyar irodalom legszebb szerelmes versei közé tartozik az Esti sugárkoszorú. Kihez szól a költemény? 2. Értelmezd a címét! 3. Mi a témája a versnek? Milyen motívumokkal találkozhatsz a költeményben? 4. Mi határozza meg a vers szerkezetét? 5. Keress szinesztéziákat, hasonlatokat a versben! Mi a szerepük?

^ 6. Tóth Árpád olyan szavakkal ecseteli az ünnepélyes pillanatot, amelyek alkalmasak az élmény közvetítésére. Feltűnően gyakoriak a puha, lágy hangok: a h, I, j, m, n, ny. Keress példát a versből!

II 7. Olvasd el Tóth Árpád Meddő órán, Augusztusi ég alatt, Esti szonett című verseit! Tekinthetők-e rokonverseknek? Azonos vagy eltérő a gondolatviláguk?

1. Gyakoriak a versben az alliterációk. Gyújts néhányat a versből!

Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,

S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,

Jött a jeges, fekete és kopár

Terek sötétjén lankadatlanul,

S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most Hozzám talált, s szememben célhoz ért, S boldogan hal meg, amíg rácsukom Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a Tudósok finom kristályműszerén,

Bús földünkkel s bús testemmel rokon Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,

És csöndben és tűnődve figyelem,

Mily ős bút zokog a vérnek a fény, Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,

A térbe szétszórt milljom árvaság?

S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szívek!

A Sziriusz van tőlem távolabb

Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

r

O, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Amit a műről tudnod kell

Keletkezése • A költemény Tóth Árpád posztumusz kötetének címadó verse. 1923-ban született, létösszegző, a lét és a magány kérdéseit értelmező mű. Műfaja: elégia. Címe: kettős határozószó, a záró strófa értelmezi. Hangulata: lemondó, fájdalmas, bánatos. Témája: a magányélmény, meditáció a világ és az ember, valamint ember és ember kapcsolatáról.

Szerkezete • A nyolc strófa két részre tagolódik, a költő elmélkedésében a látvány és az élmény hatására az asszociatív gondolatokig jut el.

1-6. vsz.: vershelyzet: a költő éjszaka a csillagokra réved, szemlélődik. A pillanatnyi élmény, tudás és ismeret Tanultam én..., az azonosság varázslatos felismerése, megértése: Bús földünkkel s bús testemmel rokon / Elemekről ád hírt..., Magamba zárom, véremmé Iszom vezet el a társta-lanság gondolatához. A költő azonban nem a saját érzéséről, hangulatáról, állapotáról fogalmazza meg gondolatait, hanem mintegy kivetítve a kozmoszra, a világegyetemre, a csillagok magányosságán gondolkodik.

A kérdések, felkiáltások részben a bizonytalanságot, részben az együttérző szánalmat fejezik ki. A költemény kulcsszavai, kifejezései a térbeli és időbeli távolság hatalmasságára vonatkoznak: mérhetetlen messzeség, Billió mérföldekről, jeges, fekete és kopár/Terek sötétjén... /S ki tudja, mennyi ezredéve. A hasonlatok, jelzős szerkezetek, felsorolások erőteljes képisége, a távolság érzékeltetése a magányt egyetemessé teszik. A beszélő részvéttel osztozik a csillagok magányában, és a verszárlatban (7-8. vsz.) továbbviszi, átértelmezi az alapproblémát.

7-8. vsz.: a második részben a csillag-ember távolság az ember és ember közti távolság párhuzamává lesz, és felcserélődik a vers indító képének két eleme (csillag és szem) is. A mondás szerint - A szem a lélek tükre - értelmében a szem a belső üzenetek közvetítője, és ahogy a csillag szétszórja a térbe sugarait, úgy küldözik az emberek tekintetükkel a szem csüggedt sugarával magányuk szomorú üzeneteit embertársaik felé.

A hetedik strófa bizonytalan kérdését az utolsó szakasz felkiáltása válaszolja meg. A lírai én szabadjára engedi érzelmeit, ugyanakkor úgy érzi, hogy a magány örök, lélektől lélekig eljutni szinte lehetetlen. A pillanatnyi élmény azonban a találkozás lehetőségét igazolja, így a tragikus végkövetkeztetéssel szemben maga az élmény mégis azt sugallja, hogy ember és ember is egymásra találhat a szerelemben és a barátságban.

Költői kifejezőeszközök • A már fentebb említetteken kívül alliterá-ció, megszemélyesítés, ismétlés, allegória van a versben. Rímek: félrímek: x a x a, keresztrímek. Impresszionista stílusú. Fő motívuma, a csillag.

Üzenete • Bizonyos, hogy nem egyszeri érzést fogalmaz meg a költő: keserű tapasztalatokat összegez és emel általános érvényűvé. Az ember magányos, az emberi kapcsolatok legfőbb formái (szerelem, ba-

rátság) csupán kísérletek a társtalanság feloldására. A magány - mint az egyik embernek a másiktól való elidegenedése - egyetemes, az embereket elválasztó roppant jeges űr áthidalhatatlan. Mégis van remény. Erre éppen a vers a legfőbb bizonyíték. A költészet - a művészet - mindig eljuthat lélektől lélekig.

kapcsolata más művekkel - a vers Csokonai Vitéz Mihály A Magánossághoz, Vajda János Az üstökös, Kosztolányi Dezső Hajnali részegség, Juhász Gyula Egyedül, József Attila Reménytelenül című költeményével is rokonítható.

1. Tóth Árpád melyik kötetének címadó verse a Lélektől lélekig? 2. Milyen a vers szerkezete? 3. A vers második szakasza az emberi kapcsolatok reménytelenségéről vall. Mennyire általános, és mennyire reménytelen ez az érzés szerinted?

Ф 4. Hasonlítsd össze Kosztolányi Dezső Hajnali részegség és Tóth Árpád Lélektől lélekig című verseit! Értelmezd a lírai én és az égi látvány viszonyát! Vannak-e közös motívumok, gondolati kapcsolatok a két műben, miben térnek el egymástól a versekben megfogalmazott gondolatok? 5. Sorolj magány-verseket a magyar irodalomból!

ÖSSZEGZÉS • Tóth Árpád első költői korszakát reprezentáló versei egyszerű érzéseket: fájdalmat, lemondást, fáradt szomorúságot tükröznek. Később költői világa kitágul: az egyéni bánat kifejezését egyetemes emberi fájdalmak megszólaltatása váltja fel. Utolsó kötete arról tanúskodik, hogy költészete leegyszerűsödött, elmélyült. Babits Mihály így vallott költőtársáról: Ha volt valaha ötvösművésze a magyar versnek, ő az.

 

 

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára